Az év fogyasztóvédelmi referense díj


A 2024. évben ismét kiosztásra kerül az "Év fogyasztóvédelmi referense" díj. Az immár hagyományossá vált díj annak az elismerése, hogy a nyertes pályázók és az őket foglalkoztató vállalkozások a kötelező törvényi minimum teljesítésén túlmutatóan a fogyasztóvédelmi szemlélet erősítését, a fogyasztóbarát vállalati kultúra megjelenítését is teljesítik. Ez egyaránt sikert jelent a fogyasztóvédelmi referensnek, a vállalkozásnak, a fogyasztónak és a fogyasztóvédelem egészének. 

 Az "Év fogyasztóvédelmi referense" pályázati határideje természetes személyek vonatkozásában 2024. szeptember 30-én lejárt. 

Idén első alkalommal a Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával 2023. évben megkötött Együttműködési Megállapodás keretében a fogyasztóvédelmi referenseket foglalkoztató vállalkozások részére is meghirdeti az „Év fogyasztóvédelmi referense 2024” pályázatot. Azon nagyvállalatok, illetve kkv-k pályázatát várjuk, amelyek az általuk foglalkoztatott fogyasztóvédelmi referensek munkáját sikerrel integrálták a vállalat szervezetébe és ezzel erősödött a vállalat fogyasztóvédelmi szemlélete, végső soron pedig növekedett a fogyasztók elégedettsége.

A fogyasztóvédelmi referenst foglalkoztató vállalkozások 2024. október 15-ig pályázhatnak.

A nyertes pályázók díjátadó ünnepségére 2024. november 28-án, csütörtökön 11:00 órától kerül sor a Benczúr Házban.

A pályázati űrlap az alábbi linkről letölthető.

Referensdíj űrlap vállalkozások részére

A pályázatokat a referensdij@fore.hu email címen várjuk.


Az év fogyasztóvédelmi referense

A jelentkezési lap elküldése csak regisztrált felhasználók számára engedélyezett.

Kérem, jelentkezzen be, vagy regisztráljon egy új fiókot!